Kedves barátunk!

A hiányzó roma kulturális intézmények ügyében nyílt levéllel fordultunk a kormányhoz. A nyílt levél szövege alább teljes terjedelmében olvasható.

Kezdeményezésünk támogatásához kérjük a segítségedet, amit az alábbi nyilatkozat aláírásával és elküldésével tehetsz meg a következő címre:
daroczia@mmikl.hu

NYILATKOZAT

Az Országos Cigány Művészeti Központ létrehozását és méltó elhelyezését halaszthatatlanul fontosnak tartjuk, aláírásunkkal támogatjuk:
név, foglalkozás


Balázs János: Szürrealista kompozíció oltárasztallal
(forrás: artPORTAL Klikk a képre!)

2009. július 22., szerda

Cigány napok a Sokszínű Budapesten


CIGÁNY NAPOK
- tervezett program -
Élő zene: 18 órától


Augusztus 1: SZILVÁSI GIPSY FOLK BAND

Augusztus 2: Látó Imre és zenekara muzsikál Barna Gyula énekel

Augusztus 3: Horváth Mari

Augusztus 4: Látó Imre és zenekara muzsikál

Augusztus 5: Látó Imre és zenekara muzsikál

Augusztus 6: Sátoraljaújhelyi együttes

Augusztus 7: KARAVÁN FAMÍLIA koncert és táncház

Augusztus 8: Kalocsake shave és Dusnoki együttes

2009. július 18., szombat

A Sokszínű Budapest aktuális programjai a következők:

KIRAKODÓVÁSÁR ÉS KONCERT A VÁROSLIGETBEN:

Július 18 SZOMBAT

18 óra Tököli Délszláv táncegyüttes és Kolo zenekar

19 óra Menyhért Vivien táncol

19,30 Fondor zenekar játszik

20,30 KARAVÁN FAMÍLIA koncert és táncház

Július 19 VASÁRNAP

18 óra LIPA SZLOVÁK EGYÜTTES

19 óra ROMANI ROTA koncert és táncház

20 óra BUDA FOLK BAND koncert és magyar táncház

2009. július 17., péntek

Sokszínű Budapest


Közös kezdeményezéssel állt elő a Phralipe Független Cigány Szervezet, a Lipa Szlovák Egyesület és a Német Kultúregyesület. A főváros egyik legszebb terén a Műcsarnok szomszédságában a sokszínű világvárost, Budapest sokféleségét szimbolizáló kirakodóvásárt és fesztivált rendeznek.

július 6-12: német napok
július 13-19: szlovák napok
július 20-26: magyar napok
július 27-31: hazai kisebbségek napjai
horvátok, románok, szerbek, görögök, bolgárok
augusztus 1-8: cigány napok

2009. június 3., szerda

Nyílt levél a kormányhoz

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Miniszter Urak!

Mi, hazánk békéjéért, jövőjéért felelősséget érző magyar állampolgárok, romák és nem romák, valamint őket képviselő szervezetek - kormányzati és politikai, nemzeti kötelezettségük teljesítéséért fordulunk Önökhöz.
A hazai cigányság elnyomatott sorsában az utóbbi évtizedekben különösen tragikus fejlemények következtek be. Döntő többségünket kiszorították a munkalehetőségekből, a létbizonytalanság pusztító kiszolgáltatottsága, a mélyszegénység lett osztályrészünk. Sújt minket a nemzetiségi elnyomás és a rasszizmus is. Veszélyben van lakhatásunk, egészségünk, önbecsülésünk. E tragikus társadalmi fordulat idején a politikai erők és a média többsége szolidaritás helyett gyűlöletet kelt ellenünk. A kollektív felelősség nemzetközi és alkotmányos jogokat sértő hirdetésével az egész nemzetiséget bűnbakszerepbe kényszerítik. A cigányokat idegennek, ellenségnek, bűnözőnek, élősködőnek beállító háborús uszító propagandát folytatnak velünk szemben.
Ez a folyamat nem áll meg a szavaknál. Megfélemlítő félkatonai demonstrációk, gyújtogatások, gyilkosságok, kivégzések kísérik. Alig találunk példákat a jogállam fellépésére ezekkel szemben.

Ebben a helyzetben a megtámadott cigány nemzetiséget megillető törvényi jogokat, a cigányság államalkotó státuszát azzal tudjuk megvédeni és megerősíteni, ha demonstráljuk, hogy sok évszázados békés együttélés, közös szenvedések, küzdelmek, áldozatok és országépítés során lett közös a hazánk, Magyarország. És ez
a jog kikezdhetetlen.

Közös történelmünk, közös kulturális örökségünk és eredményeink vezettek a magyarországi cigányság nemzeti önérzete, hazafisága kialakulásához. A kiéleződött viszonyok között a cigányság önvédelmét jelenti, ha van lehetősége a művészet empátiát keltő eszközeivel átélhetővé tenni szenvedéseit, örömeit, nemzeti és kisebbségi sorskérdéseit önmaga és társadalmi környezete számára. Így tudja érzékeltetni az örök emberi értékek azonosságát, gazdagító sokszínűségét, amelyek
a megértést, az elfogadást lehetővé teszik.

Közös sorstudatban közös cselekvést.
A cigányok megkérdőjelezett kollektív és egyéni emberi méltóságát a kultúra, a művészet eszközei és intézményei nélkül megvédeni és presztízsteremtő módon újrafogalmazni nem lehet.
Mind ez idáig a cigányoknak ez az önreprezentációs jog és védekezési lehetőség nem adatott meg. Hiányzik a méltó Országos Cigány Művészeti Központ, amelyben - egyéb feladatok és szolgáltatások mellett - teret kaphat az együttélésünk stációit és eredményeit, közös történelmünket bemutató:

- múzeum,
- színház,
- kiállítóterem és képzőművészeti gyűjtemény,
- hangversenyterem,
- zenei és folklórgyűjtemény,
- kutatóintézet.

A Roma Integráció Évtizede Program 2009-2010. évi feladatai közé a kormányzat a roma szervezetek követelésére emelte be az Országos Cigány Művészeti Központ létrehozását 2010. évi határidővel. A központ koncepciójáról folyó előrehaladott megállapodásokkal szemben azonban 2009. április elsején - talán áprilisi tréfának szánva - az erre szánt 900 millió forintot átadni rendelte a fővárosi önkormányzatnak helyi cél, a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ - ráadásul egy meglehetősen alkalmatlan iskolai épületben történő - létrehozására. A kormányzat titokban, a Roma Integrációs Tanács a cigányok kizárásával döntött. Tiltakozni sem volt módunk.

A kormánytól kérjük számon ezt a döntést, nem a fővárostól.
Mert ez a lépés nem értékelhető másként, mint hogy hatalmi önkénnyel megfosztották a cigányságot a kulturális önazonosság- és önreprezentáció jogától. Mindez a nemzetiségi elnyomás újabb súlyos bizonyítéka.

Az Országos Cigány Művészeti Központ létrehozásáról lemondó kormányzati döntést törvénysértőnek, megalázónak, igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartjuk. Ezzel a beláthatatlan jövőbe tolják a hiányzó Országos Cigány Művészeti Központ létrehozását.

Miközben zajlik a Roma Integráció Évtizede Program, miközben uniós forrás áll rendelkezésre, miközben a gazdaság válsága mellett a társadalmi válságot is kezelni kell.

Követeljük az Országos Cigány Művészeti Központ haladéktalan létrehozását kiemelt kormányzati projektként, európai uniós fejlesztési forrásokból. Követeléseinken keresztül az Európai Unió polgáraként, cigány származású magyar hazafiként állampolgári és kisebbségi jogainkat gyakoroljuk.

Budapest, 2009. június 3.

Bari Károly Kossuth-díjas költő
Daróczi Ágnes folklórkutató
Zsigó Jenő kisebbségkutató, szociológus

A szövegközti fotók illusztrációk, a 2007. Velencei Biennálé Roma Pavilonjában készültek. A Roma Pavilon hivatalos honlapja itt látható.

2009. május 27., szerda

Előzmények (3): "Méltó intézményt!"

Daróczi Ágnes jegyzete, mely a RomNet hírportálon jelent meg.

Méltó intézményt!

Nem először ragadok tollat, hogy szóvá tegyem a roma kulturális intézmények hiányát és szükségességét. Mostani megszólalásom oka, hogy miközben a Főváros úgy tesz, mintha roma kulturális központot adna, elveszni látszik a lehetősége is egy komplex, funkcionális, méltó intézménynek.

Budapestnek 1987 óta van roma kultúrával foglalkozó intézménye. Egy korábbi orvosi rendelőben működik a Romano Kher - méltatlan körülmények között. Nagy zsúfoltságban (talán ha 50 nm a hasznos területük) ám rendkívül színvonalas, hiánypótló munkát végeznek. A kiállításoktól a hangversenyszervezésekig, néprajzi- és szakkönyvtári feladatokig, több tízezer főt látnak vendégül a "Romajálison" és a nyári olvasótáborokban, stb. Fővárosi intézmény a Napház is, amely egy mozi átalakításával lett közösségi tér. Tegyük még hozzá, hogy a főváros lakosságának 5 esetleg 10 %-a kettős identitású, tehát magyar-cigány, avagy cigány-magyar. Ahogyan az ország népességének is. Minden tizenötödik, de sokak szerint minden tizedik magyar állampolgár egyben ehhez a kisebbséghez is tartozik.

Az önreprezentáció, a hasonlóságok és különbözőségek megjelenítésének méltó feltételei nélkül mind a mai napig. Vagyis a rólunk kialakított kép alakulásába nem tudunk beleszólni - intézmények híján.

A Kormány 2007. december 27-én a roma szervezetek követelésére döntött úgy, hogy a Roma Évtized Program következő két évében létrehozzák a kisebbségi kulturális autonómia máig hiányzó országos intézményeit. A Roma Integrációs Tanács civil oldala - a nyolc legnagyobb cigány társadalmi szervezet és az Országos Cigány Önkormányzat - nem pusztán örömmel fogadta a végre megszületett elszánást, de konkrét javaslatokat tett az új intézményre.

Komplex, funkcionálisan tervezett épületet szeretnénk, amely az önreprezentáció méltó helyszíne, ahol van múzeum és kutatóközpont a közös történelem tanítására, kutatására, színház- és hangversenyterem, rendezvényközpont, kiállító és alkotótermek, néprajzi és képzőművészeti gyűjtemény stb. Mindez európai színvonalon, zöldmezős beruházással, a Roma Integráció Évtizede Program akciótervnek, és a romák javaslatainak megfelelően kerüljön kialakításra. Hogy legyen végre polgárjoga a roma kultúrának és általa a roma népnek.

A tervezés elindítására az OKM költségvetésében tavaly 75 millió forintot irányoztak elő. Máig nem tudjuk, mire költötték. Ugyanis legnagyobb meglepetésünkre a civil oldal és kulturális kormányzat egyetértése ellenére tavaly novemberben ultimátumot kaptunk: zöldmezős beruházásra semmi esély, vagy elfogadjuk a Főváros felajánlását, vagy nem lesz művészeti központunk. Idén áprilisban aztán megdöbbenve hallhattuk a részleteket: a Főváros és a Kormány egyezséget kötött, a Szentkirályi utca 7 szám alatti - volt dekoratőr iskola - épületében alakítják ki a - mit is?

Az elején még arról szólt a fáma, hogy országos központot, ahol minden lesz. Aztán már csak fővárosi oktatási és kulturális központot ígértek, amelynek azonban országos kihatása lesz.
Ezt a fordulatot természetesen elutasítja a Roma Integrációs Tanács civil oldala. Mert miközben azon munkálkodtunk, hogy a fővárosi és az országos cigány kulturális központ törekvéseket összesodorva egy fenntartható, sokoldalú, színvonalas intézmény jöjjön létre - nem kettő, csupán egy, hiszen a főváros lakossága fogja leginkább látogatni - egy alkalmatlan épületre akarnak százmilliókat elkölteni, fölöslegesen.

Megértjük és melegen támogatjuk a főváros törekvését, hogy saját intézményeit végre méltó körülmények között akarja elhelyezni. Azonban látnunk kell, hogy ez a szándék óhatatlanul ütközik az országos intézmények létrehozásával. Ha a főváros költheti saját (szakemberek véleménye szerint is alkalmatlan) épületére azt a 900 millió forintot, amelyet a kormány - a civilek nyomására - a roma kulturális intézmények megteremtésére elkülönített - a beláthatatlan jövőbe tolódik ki a roma kulturális intézmények létrehozása. Egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben ez több mint vétek.

Mi a baj Szentkirályi utca 7-tel?

A korábbi dekoratőr iskola belmagassága kb. 4,5-5 méter, 2338 nm összterületéből egyharmadot elvisz a lépcsőház. Fenntartása, kifűtése a szakmai feladatok elől fogja elvinni a költségvetést. Ugyanakkor, és ezt mind a nyilatkozatokból, mind szakemberek elemzéséből tudjuk: nem terveznek szerkezeti átalakításokat. De ha terveznének, az épület akkor sem alkalmas sem színház, sem múzeum, sem hangverseny, stb. funkciók ellátására. Tehát országos - és általunk régóta vágyott funkciók oda nem telepíthetőek. Fővárosi oktatási-kulturális intézményként is csupán tanácskozásokra, összejövetelekre, maximum kisebb kiállításokra kerülhetne sor benne. A 900 milliós - ám szerkezeti átalakításokat nélkülöző beruházás során esély sincs arra, hogy az épület megközelítse például a VI. ker. Eötvös út 10. szám alatti 1,1 milliárdból felújított 4200 nm-es művészeti centrum színvonalát és funkcionalitását.

A főváros által erőltetett megoldás azt üzeni a cigányság számára, hogy ezzel a megoldással ismét végleg lemondanak az országos cigány nemzetiségi intézmény létrehozásáról.

Nem feledhetjük azt sem, hogy a közvélemény szemében felerősítik a túltámogatási mítoszt, miközben a cigányok nem kapnak, hanem elvesznek tőlük. A jelenlegi két fővárosi intézmény (Napház, Romano Kher) ez év végére elhatározott megszüntetésével ugyanis többet vesztenek a romák, mint nyernek. Az új intézményben a tervezett munkatársi létszám kevesebb, mint fele a két intézmény jelenlegi alkalmazotti létszámának. Hogyan lehet majd csökkentett létszámmal bővülő feladatokat ellátni?
Tudunk jobb megoldást

A Józsefvárosi Önkormányzat egyhangú határozattal több helyszínt is ajánl, amelyek alkalmasak. De hosszútávon gondolkodva javasoljuk a legoptimálisabb változatot elfogadni: új építésű, funkcionális, a hiányzó intézményeket egy komplexumban életre hívó modern épületet, amely illeszkedik a városképbe, és a város kulturális vérkeringésének szerves részét képezi. Például a Gödör fölött vagy az Erkel Színház szomszédságában. Méltó körülmény és méltó feltételek.

Javasoljuk, hozzák létre még az idén az Országos Roma Művészeti Központot. Béreljék ki az Eötvös utca 10 alatti kultúrpalotát. Párhuzamosan kezdődjön el a beruházása a funkcionálisan tervezett, komplex intézménynek. S minthogy a jelenlegi gazdasági válsághelyzetben a telepfelszámolás elhalasztását megengedhetetlennek, a munkahelyteremtést halaszthatatlannak tartjuk, javasoljuk, hogy a tervezett 900 millió egy részét fordítsa csupán a kormány a művészeti központra - önrészként. De vegye igénybe az európai forrásokból finanszírozott Agora programot. A regionális kulturális központok támogatására kiírt pályázat profiljába nyugodtan beleférhetne a legnagyobb hazai kisebbség jogos igényeinek kielégítése.

És miért ne lehetne önálló kiemelt pályázati program a roma önreprezentáció országos hatókörű nemzetiségi intézménye, európai uniós pályázati támogatásból? Mint az Eszterháza-Közép-Európai Kulturális Központ, vagy a Tokaji Fesztiválkatlan kialakítása, vagy a XX. Századi Emlékpontok, a Gödöllői Várkastély, hogy csak néhány, már jóváhagyott kiemelt pályázattal példálózzunk.

Ez könnyebbséget jelenthetne a magyar költségvetésnek anélkül, hogy sérülne az önreprezentációhoz való jog, s hogy eltévesztenénk a fontossági sorrendet: munkát és emberi lakhatást biztosítani a rászorulóknak - ez a mi prioritásunk is. De mondhatjuk azt is, a mostohagyerek felnőtt és beleszólást követel sorsa alakulásába.

Daróczi Ágnes
Phralipe képviselő
a RIT civil oldalának soros elnöke

(A szövegközti illusztráció a Romano Kher honlapjáról származik.)

2006. június 1., csütörtök

Előzmények (2): "Roma - cigány múzeum"

Roma - cigány múzeum

Kérdőjelek és válaszok

2006. június 21-én „Közös tér” című kiállításának záró eseményeként szakmai tanácskozást szervezett az Ernst múzeum. A sajátos nemzetfogalma miatt sokat támadott kiállítás képi világa és enteriőrjei által meghatározott térben a kezdő kérdés – Keserű Katalin akkori igazgató által ismételve valahogy így hangzott: van-e létjogosultsága egy etnikai alapon szervezett múzeumnak?

A magam naiv és állhatatos módján – bár, nem minden hátsó gondolat nélkül „elértve” a kérdésfelvetést - a Magyar Művelődési Intézet felelős munkatársaként társszervezést ajánlottam ehhez az esti beszélgetéshez. Nem pusztán örömmel köszöntöttem az érdeklődő és érdekelt vendégeket, de voltam bátor provokatívan más irányba terelni a gondolatot.

Mert ugyan, miféle kérdésfelvetés ez egy demokratikus Európában? Miféle fensőbbséges gőg és lenézés ilyet kérdezni?

S még akkor is így van ez, ha tudom, hogy a provokatív kérdést az akkori kultuszminiszter Bozóki András által átadott - de pusztán egyetlen napig tündöklő „Kortárs Roma Galéria” jelképes megnyitása váltotta ki. – Arról, hogy van-e létjogosultsága a kortárs roma képzőművészeknek önálló bemutatkozási lehetőséget szervezni – szóljon, a Velencei Biennálén „Elveszett paradicsom” címmel önálló roma pavilont szervező, nálamnál is hitelesebben érvelő Junghaus Tímea.
A magam részéről tehát sokkal inkább azt tartottam, (s ezeken a hasábokon is azt tartom) megbeszélendőnek néprajzos, zenész- és mesekutató, művészettörténész és történész, levéltáros és muzeológus, könyvtáros és kultúraszervező szakértők társaságában: miért van elengedhetetlenül szükség cigány múzeumra, és milyen konkrét haszna lesz belőle az országnak – a hazai legnagyobb lélekszámú kisebbségről nem is beszélve.

Mert bármennyire is gádzsósnak tűnik gondolkodásom, engem ennek az országnak a közgondolkodása és viselkedése izgat elsőrendűen, s minden elfogultságom ellenére csupán „cseppként a tengerben” tudok gondolkodni szűkebb közösségemről. De mondhatom másként is: a nagy struktúrák, a rendszert mozgató erők szintjén kell először rendet raknunk, akkor várhatjuk, hogy a dolgok rendben működjenek. S más vonatkozásban is igaz, hogy a tervezés, a végrehajtás és a kontrollálás fázisában is jelen kell lennünk ahhoz, hogy a létrejövő mechanizmusokat alakítani, befolyásolni tudjuk.

De vissza, a múzeumhoz!
Miért van szükség cigány múzeumra?

Elsősorban is azért, hogy az együttélés évszázadairól legyen alkalmunk tanulni.

Hogy felnőttnek és gyermeknek egyaránt eljusson a tudatáig, hogy a magyar szabadságharcok és függetlenségi háborúk könnyen mobilizálható ipari-szolgáltató hátterét nagyon sok cigány is biztosította. Fegyverkovácsok és erődítmény-építők, ágyúöntők és sebborbélyok, zenészek és lovászok – mesterekként voltak fontosak. Nem véletlen, hogy királyaink és fejedelmeink kiváltság levéllel igyekeztek a cigányok tudását a maguk seregében kamatoztatni. Zsigmond német-római császártól Rákóczi fejedelemig hosszú a sor. Vitézlő nagyjaink a királyi kegyért cserébe igényt tartottak a cigányok adójára és szolgáltatásaira a kincstár számára.

De érdemes végignézni a parasztportákon is, hány, meg hány eszköze, szolgáltatása volt nélkülözhetetlen a cigányoknak. Elég, ha csak a házépítés vályog és tégla falaira, a fateknőkre és a fémeszközökre, a kovácsok és zenészek feladataira gondolunk a magyar falvakban.

S hogy a hétköznapokon folytassuk, közelebb az időben és a városokban a sort: szállítás és bányaművelés, metró- híd- és útépítés, vagy éppen lakótelepek mind-mind viselik cigány munkáskezek nyomát is.

S ha egy cigány múzeum nem tenne mást, csak megtanítaná az együttműködésben eltöltött évszázadokat, tudatosítva a közös múltat, már akkor is csudát tesz.

Pedig még a romáknak is meg kell tanítania, hogy a cigányok legfőbb értékei voltak a jó emberismeret, a békeszeretet, a kereskedelmi érzék, a sok nyelv, és a korszerű szakma tudása. S hogy régen ez a tudás apáról-fiúra szállt, de ma ez a korszerű tudás csak a Gutenberg galaxis és a számítógépek világának meghódításával érhető el.
Az európai civil mozgalmak körében – ha előítélet- rasszizmus elleni küzdelemről van szó – két fogalom jelentkezik meghatározóan: „raising awareness”- avagy öntudatra nevelés és tolerancia. Szerintem mára annyit hangoztatták őket, hogy mindkettő kiürült, tartalom és jelentés nélkülivé vált. Javaslom helyette, az emancipáció fogalmát, amely a cigányság esetében egyszerre jelent, jelenthet életmódbeli felzárkózást, társadalmi mobilizációt, avagy beilleszkedést, és a kulturális sokszínűség jegyében a nyelv, a zene, viselet, stb. megtartását. Ezzel egyszersmind azt is mondom, hogy a hasonlóságok és nem a különbözőségek felmutatásán van a hangsúly. Mert óriási tévedés a cigányság kultúráját a szegénység kultúrájával beazonosítani.

A cigány kultúra legfőbb sajátossága, hogy a piac kihívásaira azonnali válaszokat ad, az évszázados tradíciók alapján túlélni segít. Vagyis a munkakultúra a legmeghatározóbb a cigányok életében. Ezért van az, hogy a manapság is hagyományos mesterségekből élők körében - a saját vállalkozókra oly jellemző kötetlen munkaidő – bizony tíz-tizenhat órás elfoglaltságot jelent. S ha nem hiszik, nézzék meg a régiséggel kereskedők, vagy a vályogvetők életét!
Egy cigány / roma múzeumnak tehát elsőrendűen a történelmet, a szellemi és tárgyi néprajzot kell bemutatnia. És más vonatkozásban is a főáramba való becsatlakozást szolgálva – a köz művelődését, az ismeretterjesztést kell szolgálnia, a lehető legklasszikusabb és a lehető legújabb eszközökkel egyaránt. Európai színvonalon és az ország múzeumhálózatának szerves részeként, állami költségvetésből.
Amikor évszázados hagyományt folytatva a mindenkori hatalom ajtaján a cigány múzeum ( és a hozzátartozó kutatóközpont) létrehozásáért kopogtatunk azt is szeretnénk, ha alkalmunk lenne a rólunk kialakított – ma sajnos rendkívül előítéletes – képet formálni. Megmutatni nagyjainkat a magyar történelemben, (Lippai Balázs hajdúfőkapitánytól, Sárközi Ferenc hadnagyig vagy éppen Citrom- Sztojka László és Bizsu-Dilinkó Gábor ’56-os szabadságharcosokig), eszközöket és technikákat adni az oktatáshoz, hogy a tolerancia és a civil állampolgárok öntudatra nevelése valóban tartalmat nyerhessen.

Daróczi Ágnes 2006. június

A szövegközti felvételek a szlovákiai Jarovnice község Roma Általános- és Középiskola képzőművészeti műhelyében készültek. Honlapjuk ide kattintva érhető el.

2004. november 10., szerda

Előzmények (1): "Jöjjön el a mi időnk!"

Jöjjön el a mi időnk!
Fohász a roma múzeumért

A nyomor álmodik, szebb életről, jobb sorsról. Jóllakásról, elégedettségről. Nem csak fizikai értelemben. Minthogy "lelkes" teremtmények vagyunk, s más szemével látjuk önmagunkat, a társadalmi státus, amelyet mások megbecsülése által kaphatunk, legalább olyan fontos az egyén számára. Ahogyan Adam Smith írja: szeretetre, megbecsülésre vágyunk mindannyian.

Mindez a Romano Kher - a Fővárosi Cigányház által a Műcsarnok lépcsőin rendezett kiállítás kapcsán jutott eszembe. Ők is álmodnak: Cigány Múzeumról. Ezért rendezték a Műcsarnok lépcsőin ezt a szimbolikus kiállítást. Ha már a kultúra palotájába a romák képzőművészete nem fér be. Ha már évtizedek óta hiába álmodnak-álmodunk róla, legalább másoknak is megmutatjuk álmaink kiváltó okát. A Romano Kher ezerötszáz alkotást gyűjtött össze az évek folyamán. Az alkotók sora hosszú, Orsós Teréztől Dilinkó Gáboron és Bada Mártán keresztül Balogh Tibor grafikusművészig közel negyven alkotó számára jelenti szinte az egyetlen felvásárlási lehetőséget a Romano Kher gyűjteménye. Sem megyei múzeumok, sem állami, sem magángalériák nem sietnek gyűjteni, vásárolni a Balázs János nyomdokain járó roma alkotók festményeit, grafikáit, szobrait. Az üdítő kivételt a Néprajzi Múzeum és a Magyar Művelődési Intézet roma gyűjteményei jelentik csupán.
Még az "autodidakta cigány képzőművészek I. országos kiállítása" után történt, valamikor a nyolcvanas évek közepén, hogy Dutka Sándor újságíró és régiségszakértő létrehozta az első magángyűjteményt roma alkotók műveiből... Neki volt a legnagyobb Balázs János-gyűjteménye, de jó szemmel felvásárolta Pongor Beri Károly, Szécsi Magda, Oláh Jolán sok művét is. Amikor Dutka Sándor nyugdíjba vonult, gyűjteményét az akkori kulturális kormányzat felvásárolta a "létesítendő roma múzeum" számára. Ez 1993-ban történt. Ma ez az imponálóan értékes vagyon is a Magyar Művelődési Intézet kezelésében van. Halott gyűjteményként. Kiállítási tér híján ugyanis minden érték halott. Nézők nélkül semmi esély arra, hogy az alkotók által megfogalmazott üzenet eljusson a ma vagy éppen a holnap emberéhez...

Több mint egy évszázados ügy ez már! Magyarországi kutatók már 1887-ben is azt hangsúlyozták egy nemzetközi folklórkonferencián, hogy szükség van egy roma múzeumra. Hermann Antal is a létesítendő cigány múzeumra hivatkozott, amikor 1915-ben az ő javaslatára belügyi rendeletben írták elő, hogy a romáktól el kell venni a vajdabotokat, kelyheket, az elöljárói rangot szimbolizáló arany és ezüst ékszereket, jelvényeket. Az első világháború elvitte a begyűjtött, vagyont érő nemesi jelvényeket, de múzeum azóta sincs... A roma emancipációs mozgalom a hetvenes évek elejétől követelte a roma múzeum létrehozását. 1985-ben egy képmutató kormányhatározat azzal támogatta "elviekben" az országos cigány múzeum létrehozását, hogy az nem járhat központi költségvetési kiadással...

Nem tagadom, csalódottan és reményvesztetten írom e sorokat.
Amikor friss diplomásként 1979-ben az első roma kiállítást szerveztem a X. kerületi Pataky Galériában, nem vártam, hogy kulturális közéletünk megmozdul, és azonnal lesz helyük az újonnan betörőknek. (Balázs Jánost és Horváth Vince szobrász-népművészt kivéve csupa új arc - tizennégy alkotó követelt figyelmet.)

Amikor tíz év múlva, a rendszerváltás évében, a Néprajzi Múzeum palotájában kapott helyet a kiállítás - már méltán hihettem én is, hogy a változás a roma kultúra intézményeinek megszületésében is ki fog teljesedni. A rendszerváltás időszakában hittünk a Solt Ottília megfogalmazta jelszó megvalósulásában: "Méltóságot mindenkinek!".

1993-94-ben még hihettük, hogy álmaink valóra válnak, mert megindult egy komplex feladatokat ellátó roma művelődési központ tervezése, melyben egyaránt helyet kapott volna kutatóintézet, színház, kiállítási tér a képzőművészet és a tárgyi kultúra, a történelem számára. A volt Szovjet Kultúra Házában. A parlament kisebbségi bizottsága egyhangúlag támogatta a javaslatot, mégsem lett belőle semmi. Az épületet a Magyarok Világszövetsége kapta meg második székháznak a meglévő mellé...

Az egymást váltó kulturális kormányzatok a Roma Múzeum létesítésének ügyét "ad acta" tették. A kiskirályság uralma jött el. Az országos cigány önkormányzat - hozzáértés nélkül és minimális pénzzel - egy silány külvárosi gyári művelődési házra váltotta be a roma kulturális intézmény rég dédelgetett álmát.

A magyar állam pedig lemondott róla, hogy megváltoztassa a közgondolkodást a romákról, a közös múlt bemutatásával és a legjobbjaik által létrehozott alkotások szakszerű, méltóságteljes felvonultatásával. Mert a hiteles kép bemutatására a nem romáknak legalább annyira szükségük van, mint a folyamatosan önértékelési zavarokkal küszködő romáknak maguknak.

Az OCÖ (Farkas Flórián elnöksége alatt) bizonyítani akarta, hogy ellátja az államtól átvállalt feladatot. A kevesek által látogatott, nem megfelelően őrzött és pláne nem megfelelő körülmények között kiállított képzőművészeti anyag persze megsérült. Ez azonban nem akadályozta meg az elnök urat abban, hogy az egész gyűjteményt követelje, amit munkatársaimmal (Kerékgyártó Istvánnal, Bódi Zsuzsával) huszonöt éve gyarapítunk, többnyire külső forrásokból és pályázatokból.
Gondolom, nem kell részleteznem, hogy nem akármilyen csörtére került sor az OCÖ és a Magyar Művelődési Intézet között - a kulturális tárca szeme előtt és közvetítésével. Földiák András igazgató úr úgy érezhette, csatát nyertünk, kezelésünkben marad a roma gyűjtemény, melynek ma már többezres könyv-, plakát-, népművészetitárgy- és metszetgyűjteménye is van. Sőt, Kerékgyártó István nyári alkotótáborainak adományaiból tovább bővült a képzőművészeti részleg is.

A modern technikát és a virtuális teret igénybe véve gyűjteményeinkről folyamatosan hírt adunk, és érdeklődés esetén valóságos kiállítást is szervezünk az internet lehetőségét kihasználva. Ha valaki a http://www.mmi.hu/ weboldalára kattint és ott a roma kultúra osztályát keresi, láthatja a sokszínű kínálatot.

A virtuális tér persze egy létező lehetőség, de nem igazi múzeum! Márpedig az kellene. Úgy is mint szimbolikus értékű, politikai jelentőségű lépés.
Amikor Bari Károly barátom a nyáron arra kapacitált, írjam meg, hogy végre kéne már egy cigány múzeum, a funkcióját kereső egykori Divatcsarnok volt az apropó. Az építészeti értékeinket bemutatni vágyó Kamara és Építész Szakszervezet bizonyára sikeresen lobbizott, s reményeik beteljesedhetnek a Lotz Károly tervezte gyönyörű házban. Sok sikert nekik. És nekünk?!

Talán alkalmas hely is kínálkozik Roma Múzeumnak a Hagyományok Háza lassan elkészülő tömbjében. Persze tudom, a megszorítások éve következik. De az az igazság, hogy nekünk minden év az elmúlt százhúszból azt üzente, most nem telik rá, majd legközelebb, fontosabb dolgaink vannak...

Mikor jön el a mi időnk? - kérdezem.

Annál is inkább, mert segélykérésemre a kulturális tárca illetékese sajátos módon felelt a napokban: - Szétosztjuk a Magyar Művelődési Intézet és a Néprajzi Múzeum roma gyűjteményét a megyei múzeumok között! Integrációt akartatok, nem?
Ez lenne hát a megoldás?

Vajon mit szólnának határon túli magyar barátaink, ha önálló országos gyűjteményt létrehozó erőfeszítésükre az ottani kormányzatok hasonlóan reagálnának?

Ahelyett, hogy a megyei múzeumok számon tartanák a roma alkotókat is, vásárolnának tőlük, ösztönzést és megélhetést biztosítva nekik, rendszeresen gyűjtenék és bemutatnák környezetük roma kulturális és történelmi értékeit - tehát tényleg integrációban gondolkoznának, most rátennék a kezüket az évtizedek munkájával, nagy nehézségek és sok adomány segítségével összegyűjtött országos jelentőségű anyagra? Amelynek egyik legfontosabb értéke éppen számosságában, gyűjtemény mivoltában van?!

Az integráció elképzelhetetlen a romák egyenrangúságának jelképértékű demonstrálása nélkül. A múzeum mint intézmény erre adna esélyt. Az integráció jelszavának ellenünk fordításával ez az esély is elvétetik. És ez több mint hiba, bűn.

Félreértés ne essen, nem volna baj, ha lenne a különféle megyei múzeumoknak is roma anyaga. Néprajzi, történeti és képzőművészeti egyaránt. Sőt, legfőbb ideje! A közös múltat és a közös jelent tudatosítani kell. De ehhez a helyi értékeket kell feltárni és bemutatni, tanítani.

Az országos gyűjtemény szétzilálásával kapott zsákmány - gyűjtő szándék és szemlélet nélkül - a raktárak mélyére kerülne csupán, nem szervesülne a megyei állandó kiállításokon.
Annak idején pártállami minisztériumi felettesemnek egyetlen megjegyzése volt az országos roma képzőművészeti kiállításhoz: "Nem gondolod-e, hogy ez cigány nacionalizmus?".
Gyurcsány miniszterelnök úr programbeszédében cigányul és magyarul úgy fogalmazott: "Egy Magyarország van, romák és nem romák közös országa".

De jelenleg nincs egy olyan intézmény, tér, múzeum, ahol cigányok és nem cigányok szembesülni tudnának közös múltunk folyamataival, a roma kultúra értékeivel. Ahol a közös múlt tanulságai alapján felsejlene az elérhető közös jövő is, amire ez a történelem: elődeink sikerei és kudarcai ítéltek bennünket. Ahol szembesülhetnénk a roma értékekkel, amelyek így válhatnának a köztudatban közös értékeinkké.

Daróczi Ágnes

(Népszabadság, 2004. november 10.)

A szövegközti képek - felülről lefelé - Pongor Beri Károly, Oláh Jolán, C. Kis József, Fenyvesi József és Balogh Balázs András alkotásai. A művek szerepeltek a Roma Képzőművészek III. Országos Kiállításán, melyről ide kattintva olvasható egy összefoglaló.