Nyílt levél a kormányhoz

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Miniszter Urak!

Mi, hazánk békéjéért, jövőjéért felelősséget érző magyar állampolgárok, romák és nem romák, valamint őket képviselő szervezetek - kormányzati és politikai, nemzeti kötelezettségük teljesítéséért fordulunk Önökhöz.

A hazai cigányság elnyomatott sorsában az utóbbi évtizedekben különösen tragikus fejlemények következtek be. Döntő többségünket kiszorították a munkalehetőségekből, a létbizonytalanság pusztító kiszolgáltatottsága, a mélyszegénység lett osztályrészünk. Sújt minket a nemzetiségi elnyomás és a rasszizmus is. Veszélyben van lakhatásunk, egészségünk, önbecsülésünk. E tragikus társadalmi fordulat idején a politikai erők és a média többsége szolidaritás helyett gyűlöletet kelt ellenünk. A kollektív felelősség nemzetközi és alkotmányos jogokat sértő hirdetésével az egész nemzetiséget bűnbakszerepbe kényszerítik. A cigányokat idegennek, ellenségnek, bűnözőnek, élősködőnek beállító háborús uszító propagandát folytatnak velünk szemben.
Ez a folyamat nem áll meg a szavaknál. Megfélemlítő félkatonai demonstrációk, gyújtogatások, gyilkosságok, kivégzések kísérik. Alig találunk példákat a jogállam fellépésére ezekkel szemben.

Ebben a helyzetben a megtámadott cigány nemzetiséget megillető törvényi jogokat, a cigányság államalkotó státuszát azzal tudjuk megvédeni és megerősíteni, ha demonstráljuk, hogy sok évszázados békés együttélés, közös szenvedések, küzdelmek, áldozatok és országépítés során lett közös a hazánk, Magyarország. És ez
a jog kikezdhetetlen.

Közös történelmünk, közös kulturális örökségünk és eredményeink vezettek a magyarországi cigányság nemzeti önérzete, hazafisága kialakulásához. A kiéleződött viszonyok között a cigányság önvédelmét jelenti, ha van lehetősége a művészet empátiát keltő eszközeivel átélhetővé tenni szenvedéseit, örömeit, nemzeti és kisebbségi sorskérdéseit önmaga és társadalmi környezete számára. Így tudja érzékeltetni az örök emberi értékek azonosságát, gazdagító sokszínűségét, amelyek
a megértést, az elfogadást lehetővé teszik.

Közös sorstudatban közös cselekvést.

A cigányok megkérdőjelezett kollektív és egyéni emberi méltóságát a kultúra, a művészet eszközei és intézményei nélkül megvédeni és presztízsteremtő módon újrafogalmazni nem lehet.
Mind ez idáig a cigányoknak ez az önreprezentációs jog és védekezési lehetőség nem adatott meg. Hiányzik a méltó Országos Cigány Művészeti Központ, amelyben - egyéb feladatok és szolgáltatások mellett - teret kaphat az együttélésünk stációit és eredményeit, közös történelmünket bemutató:

- múzeum,
- színház,
- kiállítóterem és képzőművészeti gyűjtemény,
- hangversenyterem,
- zenei és folklórgyűjtemény,
- kutatóintézet.

A Roma Integráció Évtizede Program 2009-2010. évi feladatai közé a kormányzat a roma szervezetek követelésére emelte be az Országos Cigány Művészeti Központ létrehozását 2010. évi határidővel. A központ koncepciójáról folyó előrehaladott megállapodásokkal szemben azonban 2009. április elsején - talán áprilisi tréfának szánva - az erre szánt 900 millió forintot átadni rendelte a fővárosi önkormányzatnak helyi cél, a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ - ráadásul egy meglehetősen alkalmatlan iskolai épületben történő - létrehozására. A kormányzat titokban, a Roma Integrációs Tanács a cigányok kizárásával döntött. Tiltakozni sem volt módunk.

A kormánytól kérjük számon ezt a döntést, nem a fővárostól.

Mert ez a lépés nem értékelhető másként, mint hogy hatalmi önkénnyel megfosztották a cigányságot a kulturális önazonosság- és önreprezentáció jogától. Mindez a nemzetiségi elnyomás újabb súlyos bizonyítéka.

Az Országos Cigány Művészeti Központ létrehozásáról lemondó kormányzati döntést törvénysértőnek, megalázónak, igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartjuk. Ezzel a beláthatatlan jövőbe tolják a hiányzó Országos Cigány Művészeti Központ létrehozását.

Miközben zajlik a Roma Integráció Évtizede Program, miközben uniós forrás áll rendelkezésre, miközben a gazdaság válsága mellett a társadalmi válságot is kezelni kell.

Követeljük az Országos Cigány Művészeti Központ haladéktalan létrehozását kiemelt kormányzati projektként, európai uniós fejlesztési forrásokból. Követeléseinken keresztül az Európai Unió polgáraként, cigány származású magyar hazafiként állampolgári és kisebbségi jogainkat gyakoroljuk.

Budapest, 2009. június 3.

Bari Károly Kossuth-díjas költő
Daróczi Ágnes folklórkutató
Zsigó Jenő kisebbségkutató, szociológus

A szövegközti fotók illusztrációk, a 2007. Velencei Biennálé Roma Pavilonjában készültek. A Roma Pavilon hivatalos honlapja itt látható.

Előzmények (1): "Jöjjön el a mi időnk!"

Jöjjön el a mi időnk!
Fohász a roma múzeumért

A nyomor álmodik, szebb életről, jobb sorsról. Jóllakásról, elégedettségről. Nem csak fizikai értelemben. Minthogy "lelkes" teremtmények vagyunk, s más szemével látjuk önmagunkat, a társadalmi státus, amelyet mások megbecsülése által kaphatunk, legalább olyan fontos az egyén számára. Ahogyan Adam Smith írja: szeretetre, megbecsülésre vágyunk mindannyian.

Mindez a Romano Kher - a Fővárosi Cigányház által a Műcsarnok lépcsőin rendezett kiállítás kapcsán jutott eszembe. Ők is álmodnak: Cigány Múzeumról. Ezért rendezték a Műcsarnok lépcsőin ezt a szimbolikus kiállítást. Ha már a kultúra palotájába a romák képzőművészete nem fér be. Ha már évtizedek óta hiába álmodnak-álmodunk róla, legalább másoknak is megmutatjuk álmaink kiváltó okát. A Romano Kher ezerötszáz alkotást gyűjtött össze az évek folyamán. Az alkotók sora hosszú, Orsós Teréztől Dilinkó Gáboron és Bada Mártán keresztül Balogh Tibor grafikusművészig közel negyven alkotó számára jelenti szinte az egyetlen felvásárlási lehetőséget a Romano Kher gyűjteménye. Sem megyei múzeumok, sem állami, sem magángalériák nem sietnek gyűjteni, vásárolni a Balázs János nyomdokain járó roma alkotók festményeit, grafikáit, szobrait. Az üdítő kivételt a Néprajzi Múzeum és a Magyar Művelődési Intézet roma gyűjteményei jelentik csupán.
Még az "autodidakta cigány képzőművészek I. országos kiállítása" után történt, valamikor a nyolcvanas évek közepén, hogy Dutka Sándor újságíró és régiségszakértő létrehozta az első magángyűjteményt roma alkotók műveiből... Neki volt a legnagyobb Balázs János-gyűjteménye, de jó szemmel felvásárolta Pongor Beri Károly, Szécsi Magda, Oláh Jolán sok művét is. Amikor Dutka Sándor nyugdíjba vonult, gyűjteményét az akkori kulturális kormányzat felvásárolta a "létesítendő roma múzeum" számára. Ez 1993-ban történt. Ma ez az imponálóan értékes vagyon is a Magyar Művelődési Intézet kezelésében van. Halott gyűjteményként. Kiállítási tér híján ugyanis minden érték halott. Nézők nélkül semmi esély arra, hogy az alkotók által megfogalmazott üzenet eljusson a ma vagy éppen a holnap emberéhez...

Több mint egy évszázados ügy ez már! Magyarországi kutatók már 1887-ben is azt hangsúlyozták egy nemzetközi folklórkonferencián, hogy szükség van egy roma múzeumra. Hermann Antal is a létesítendő cigány múzeumra hivatkozott, amikor 1915-ben az ő javaslatára belügyi rendeletben írták elő, hogy a romáktól el kell venni a vajdabotokat, kelyheket, az elöljárói rangot szimbolizáló arany és ezüst ékszereket, jelvényeket. Az első világháború elvitte a begyűjtött, vagyont érő nemesi jelvényeket, de múzeum azóta sincs... A roma emancipációs mozgalom a hetvenes évek elejétől követelte a roma múzeum létrehozását. 1985-ben egy képmutató kormányhatározat azzal támogatta "elviekben" az országos cigány múzeum létrehozását, hogy az nem járhat központi költségvetési kiadással...

Nem tagadom, csalódottan és reményvesztetten írom e sorokat.

Amikor friss diplomásként 1979-ben az első roma kiállítást szerveztem a X. kerületi Pataky Galériában, nem vártam, hogy kulturális közéletünk megmozdul, és azonnal lesz helyük az újonnan betörőknek. (Balázs Jánost és Horváth Vince szobrász-népművészt kivéve csupa új arc - tizennégy alkotó követelt figyelmet.)

Amikor tíz év múlva, a rendszerváltás évében, a Néprajzi Múzeum palotájában kapott helyet a kiállítás - már méltán hihettem én is, hogy a változás a roma kultúra intézményeinek megszületésében is ki fog teljesedni. A rendszerváltás időszakában hittünk a Solt Ottília megfogalmazta jelszó megvalósulásában: "Méltóságot mindenkinek!".

1993-94-ben még hihettük, hogy álmaink valóra válnak, mert megindult egy komplex feladatokat ellátó roma művelődési központ tervezése, melyben egyaránt helyet kapott volna kutatóintézet, színház, kiállítási tér a képzőművészet és a tárgyi kultúra, a történelem számára. A volt Szovjet Kultúra Házában. A parlament kisebbségi bizottsága egyhangúlag támogatta a javaslatot, mégsem lett belőle semmi. Az épületet a Magyarok Világszövetsége kapta meg második székháznak a meglévő mellé...

Az egymást váltó kulturális kormányzatok a Roma Múzeum létesítésének ügyét "ad acta" tették. A kiskirályság uralma jött el. Az országos cigány önkormányzat - hozzáértés nélkül és minimális pénzzel - egy silány külvárosi gyári művelődési házra váltotta be a roma kulturális intézmény rég dédelgetett álmát.

A magyar állam pedig lemondott róla, hogy megváltoztassa a közgondolkodást a romákról, a közös múlt bemutatásával és a legjobbjaik által létrehozott alkotások szakszerű, méltóságteljes felvonultatásával. Mert a hiteles kép bemutatására a nem romáknak legalább annyira szükségük van, mint a folyamatosan önértékelési zavarokkal küszködő romáknak maguknak.

Az OCÖ (Farkas Flórián elnöksége alatt) bizonyítani akarta, hogy ellátja az államtól átvállalt feladatot. A kevesek által látogatott, nem megfelelően őrzött és pláne nem megfelelő körülmények között kiállított képzőművészeti anyag persze megsérült. Ez azonban nem akadályozta meg az elnök urat abban, hogy az egész gyűjteményt követelje, amit munkatársaimmal (Kerékgyártó Istvánnal, Bódi Zsuzsával) huszonöt éve gyarapítunk, többnyire külső forrásokból és pályázatokból.

Gondolom, nem kell részleteznem, hogy nem akármilyen csörtére került sor az OCÖ és a Magyar Művelődési Intézet között - a kulturális tárca szeme előtt és közvetítésével. Földiák András igazgató úr úgy érezhette, csatát nyertünk, kezelésünkben marad a roma gyűjtemény, melynek ma már többezres könyv-, plakát-, népművészetitárgy- és metszetgyűjteménye is van. Sőt, Kerékgyártó István nyári alkotótáborainak adományaiból tovább bővült a képzőművészeti részleg is.

A modern technikát és a virtuális teret igénybe véve gyűjteményeinkről folyamatosan hírt adunk, és érdeklődés esetén valóságos kiállítást is szervezünk az internet lehetőségét kihasználva. Ha valaki a http://www.mmi.hu/ weboldalára kattint és ott a roma kultúra osztályát keresi, láthatja a sokszínű kínálatot.

A virtuális tér persze egy létező lehetőség, de nem igazi múzeum! Márpedig az kellene. Úgy is mint szimbolikus értékű, politikai jelentőségű lépés.
Amikor Bari Károly barátom a nyáron arra kapacitált, írjam meg, hogy végre kéne már egy cigány múzeum, a funkcióját kereső egykori Divatcsarnok volt az apropó. Az építészeti értékeinket bemutatni vágyó Kamara és Építész Szakszervezet bizonyára sikeresen lobbizott, s reményeik beteljesedhetnek a Lotz Károly tervezte gyönyörű házban. Sok sikert nekik. És nekünk?!

Talán alkalmas hely is kínálkozik Roma Múzeumnak a Hagyományok Háza lassan elkészülő tömbjében. Persze tudom, a megszorítások éve következik. De az az igazság, hogy nekünk minden év az elmúlt százhúszból azt üzente, most nem telik rá, majd legközelebb, fontosabb dolgaink vannak...

Mikor jön el a mi időnk? - kérdezem.

Annál is inkább, mert segélykérésemre a kulturális tárca illetékese sajátos módon felelt a napokban: - Szétosztjuk a Magyar Művelődési Intézet és a Néprajzi Múzeum roma gyűjteményét a megyei múzeumok között! Integrációt akartatok, nem?

Ez lenne hát a megoldás?

Vajon mit szólnának határon túli magyar barátaink, ha önálló országos gyűjteményt létrehozó erőfeszítésükre az ottani kormányzatok hasonlóan reagálnának?

Ahelyett, hogy a megyei múzeumok számon tartanák a roma alkotókat is, vásárolnának tőlük, ösztönzést és megélhetést biztosítva nekik, rendszeresen gyűjtenék és bemutatnák környezetük roma kulturális és történelmi értékeit - tehát tényleg integrációban gondolkoznának, most rátennék a kezüket az évtizedek munkájával, nagy nehézségek és sok adomány segítségével összegyűjtött országos jelentőségű anyagra? Amelynek egyik legfontosabb értéke éppen számosságában, gyűjtemény mivoltában van?!

Az integráció elképzelhetetlen a romák egyenrangúságának jelképértékű demonstrálása nélkül. A múzeum mint intézmény erre adna esélyt. Az integráció jelszavának ellenünk fordításával ez az esély is elvétetik. És ez több mint hiba, bűn.

Félreértés ne essen, nem volna baj, ha lenne a különféle megyei múzeumoknak is roma anyaga. Néprajzi, történeti és képzőművészeti egyaránt. Sőt, legfőbb ideje! A közös múltat és a közös jelent tudatosítani kell. De ehhez a helyi értékeket kell feltárni és bemutatni, tanítani.

Az országos gyűjtemény szétzilálásával kapott zsákmány - gyűjtő szándék és szemlélet nélkül - a raktárak mélyére kerülne csupán, nem szervesülne a megyei állandó kiállításokon.
Annak idején pártállami minisztériumi felettesemnek egyetlen megjegyzése volt az országos roma képzőművészeti kiállításhoz: "Nem gondolod-e, hogy ez cigány nacionalizmus?".

Gyurcsány miniszterelnök úr programbeszédében cigányul és magyarul úgy fogalmazott: "Egy Magyarország van, romák és nem romák közös országa".

De jelenleg nincs egy olyan intézmény, tér, múzeum, ahol cigányok és nem cigányok szembesülni tudnának közös múltunk folyamataival, a roma kultúra értékeivel. Ahol a közös múlt tanulságai alapján felsejlene az elérhető közös jövő is, amire ez a történelem: elődeink sikerei és kudarcai ítéltek bennünket. Ahol szembesülhetnénk a roma értékekkel, amelyek így válhatnának a köztudatban közös értékeinkké.

Daróczi Ágnes

(Népszabadság, 2004. november 10.)

A szövegközti képek - felülről lefelé - Pongor Beri Károly, Oláh Jolán, C. Kis József, Fenyvesi József és Balogh Balázs András alkotásai. A művek szerepeltek a Roma Képzőművészek III. Országos Kiállításán, melyről ide kattintva olvasható egy összefoglaló.