Kérdőjelek és válaszok
2006. június 21-én „Közös tér” című kiállításának záró eseményeként szakmai tanácskozást szervezett az Ernst múzeum. A sajátos nemzetfogalma miatt sokat támadott kiállítás képi világa és enteriőrjei által meghatározott térben a kezdő kérdés – Keserű Katalin akkori igazgató által ismételve valahogy így hangzott: van-e létjogosultsága egy etnikai alapon szervezett múzeumnak?
A magam naiv és állhatatos módján – bár, nem minden hátsó gondolat nélkül „elértve” a kérdésfelvetést - a Magyar Művelődési Intézet felelős munkatársaként társszervezést ajánlottam ehhez az esti beszélgetéshez. Nem pusztán örömmel köszöntöttem az érdeklődő és érdekelt vendégeket, de voltam bátor provokatívan más irányba terelni a gondolatot.
Mert ugyan, miféle kérdésfelvetés ez egy demokratikus Európában? Miféle fensőbbséges gőg és lenézés ilyet kérdezni?
S még akkor is így van ez, ha tudom, hogy a provokatív kérdést az akkori kultuszminiszter Bozóki András által átadott - de pusztán egyetlen napig tündöklő „Kortárs Roma Galéria” jelképes megnyitása váltotta ki. – Arról, hogy van-e létjogosultsága a kortárs roma képzőművészeknek önálló bemutatkozási lehetőséget szervezni – szóljon, a Velencei Biennálén „Elveszett paradicsom” címmel önálló roma pavilont szervező, nálamnál is hitelesebben érvelő Junghaus Tímea.
A magam részéről tehát sokkal inkább azt tartottam, (s ezeken a hasábokon is azt tartom) megbeszélendőnek néprajzos, zenész- és mesekutató, művészettörténész és történész, levéltáros és muzeológus, könyvtáros és kultúraszervező szakértők társaságában: miért van elengedhetetlenül szükség cigány múzeumra, és milyen konkrét haszna lesz belőle az országnak – a hazai legnagyobb lélekszámú kisebbségről nem is beszélve.Mert bármennyire is gádzsósnak tűnik gondolkodásom, engem ennek az országnak a közgondolkodása és viselkedése izgat elsőrendűen, s minden elfogultságom ellenére csupán „cseppként a tengerben” tudok gondolkodni szűkebb közösségemről. De mondhatom másként is: a nagy struktúrák, a rendszert mozgató erők szintjén kell először rendet raknunk, akkor várhatjuk, hogy a dolgok rendben működjenek. S más vonatkozásban is igaz, hogy a tervezés, a végrehajtás és a kontrollálás fázisában is jelen kell lennünk ahhoz, hogy a létrejövő mechanizmusokat alakítani, befolyásolni tudjuk.
De vissza, a múzeumhoz!
Miért van szükség cigány múzeumra?Elsősorban is azért, hogy az együttélés évszázadairól legyen alkalmunk tanulni.
Hogy felnőttnek és gyermeknek egyaránt eljusson a tudatáig, hogy a magyar szabadságharcok és függetlenségi háborúk könnyen mobilizálható ipari-szolgáltató hátterét nagyon sok cigány is biztosította. Fegyverkovácsok és erődítmény-építők, ágyúöntők és sebborbélyok, zenészek és lovászok – mesterekként voltak fontosak. Nem véletlen, hogy királyaink és fejedelmeink kiváltság levéllel igyekeztek a cigányok tudását a maguk seregében kamatoztatni. Zsigmond német-római császártól Rákóczi fejedelemig hosszú a sor. Vitézlő nagyjaink a királyi kegyért cserébe igényt tartottak a cigányok adójára és szolgáltatásaira a kincstár számára.
De érdemes végignézni a parasztportákon is, hány, meg hány eszköze, szolgáltatása volt nélkülözhetetlen a cigányoknak. Elég, ha csak a házépítés vályog és tégla falaira, a fateknőkre és a fémeszközökre, a kovácsok és zenészek feladataira gondolunk a magyar falvakban.
S hogy a hétköznapokon folytassuk, közelebb az időben és a városokban a sort: szállítás és bányaművelés, metró- híd- és útépítés, vagy éppen lakótelepek mind-mind viselik cigány munkáskezek nyomát is.
S ha egy cigány múzeum nem tenne mást, csak megtanítaná az együttműködésben eltöltött évszázadokat, tudatosítva a közös múltat, már akkor is csudát tesz.
Pedig még a romáknak is meg kell tanítania, hogy a cigányok legfőbb értékei voltak a jó emberismeret, a békeszeretet, a kereskedelmi érzék, a sok nyelv, és a korszerű szakma tudása. S hogy régen ez a tudás apáról-fiúra szállt, de ma ez a korszerű tudás csak a Gutenberg galaxis és a számítógépek világának meghódításával érhető el.
Az európai civil mozgalmak körében – ha előítélet- rasszizmus elleni küzdelemről van szó – két fogalom jelentkezik meghatározóan: „raising awareness”- avagy öntudatra nevelés és tolerancia. Szerintem mára annyit hangoztatták őket, hogy mindkettő kiürült, tartalom és jelentés nélkülivé vált. Javaslom helyette, az emancipáció fogalmát, amely a cigányság esetében egyszerre jelent, jelenthet életmódbeli felzárkózást, társadalmi mobilizációt, avagy beilleszkedést, és a kulturális sokszínűség jegyében a nyelv, a zene, viselet, stb. megtartását. Ezzel egyszersmind azt is mondom, hogy a hasonlóságok és nem a különbözőségek felmutatásán van a hangsúly. Mert óriási tévedés a cigányság kultúráját a szegénység kultúrájával beazonosítani.A cigány kultúra legfőbb sajátossága, hogy a piac kihívásaira azonnali válaszokat ad, az évszázados tradíciók alapján túlélni segít. Vagyis a munkakultúra a legmeghatározóbb a cigányok életében. Ezért van az, hogy a manapság is hagyományos mesterségekből élők körében - a saját vállalkozókra oly jellemző kötetlen munkaidő – bizony tíz-tizenhat órás elfoglaltságot jelent. S ha nem hiszik, nézzék meg a régiséggel kereskedők, vagy a vályogvetők életét!
Egy cigány / roma múzeumnak tehát elsőrendűen a történelmet, a szellemi és tárgyi néprajzot kell bemutatnia. És más vonatkozásban is a főáramba való becsatlakozást szolgálva – a köz művelődését, az ismeretterjesztést kell szolgálnia, a lehető legklasszikusabb és a lehető legújabb eszközökkel egyaránt. Európai színvonalon és az ország múzeumhálózatának szerves részeként, állami költségvetésből.
Amikor évszázados hagyományt folytatva a mindenkori hatalom ajtaján a cigány múzeum ( és a hozzátartozó kutatóközpont) létrehozásáért kopogtatunk azt is szeretnénk, ha alkalmunk lenne a rólunk kialakított – ma sajnos rendkívül előítéletes – képet formálni. Megmutatni nagyjainkat a magyar történelemben, (Lippai Balázs hajdúfőkapitánytól, Sárközi Ferenc hadnagyig vagy éppen Citrom- Sztojka László és Bizsu-Dilinkó Gábor ’56-os szabadságharcosokig), eszközöket és technikákat adni az oktatáshoz, hogy a tolerancia és a civil állampolgárok öntudatra nevelése valóban tartalmat nyerhessen.Daróczi Ágnes 2006. június
A szövegközti felvételek a szlovákiai Jarovnice község Roma Általános- és Középiskola képzőművészeti műhelyében készültek. Honlapjuk ide kattintva érhető el.
